Teltházas wellness hétvége
Idén 2., a kezdetektől pedig a 4. alkalommal megrendezett párkapcsolati wellness hétvége elérte csúcspontját, teltházas alkalommá fejlődött. Az előadások helyszínét, a szállást, étkezést és a wellness kényeztetést továbbra is a kiskunhalasi Csipke Hotel biztosította. A jelentkezők azonos korosztályban és életük hasonló szakaszában voltak, így elég színes, érdekes és tanulságos beszélgetések alakultak ki.
2013. május 11-12-én rekord számban vehettünk részt az alapítvány által szervezett wellness hétvégén, hiszen az előadókon túl még tíz vendég házaspár jelent meg az alkalmon.
Szinte mindannyian életünk hasonló szakaszában élünk: kisgyermekeket nevelünk és küzdünk azzal, hogy hogyan lehet a gyereknevelés és munka közti egyensúlyt megtalálni, ugyanakkor minél több minőségi időt tölteni egymással, mint férj és feleség.
A hangulatot jól megalapozták a célzott játékok, amik abban segítettek, hogy jobban megismerjük magunkat, a házastársunkat és a többieket is.
Az előadások által láthattuk, hogy a harmonikus házasság nem magától alakul ki, azon mindkét fél közös erővel dolgozik. Az évszakok váltakozásához hasonlóan a házasság hangulata is lehet ciklikus és lehetnek benne zord időszakok, de „jöhet még télre tavasz", amikor a párok újra terveket szőnek egymással és reménységgel tekintenek a jövőbe. Az a vágy tölthette meg a szívünket, hogy szeretnénk elijeszteni a hűvös szeleket, hogy hosszan időzhessünk a melegebb éghajlaton.
A hétvége során egyáltalán nem fáztunk, sőt, egyenesen izzadtunk a wellness részleg szolgáltatásainak köszönhetően: szauna, gőzkabin, jacuzzi, masszázs.
Remélem, a beszámolómmal sikerült kedvet csinálnom azoknak, akik minőségi időt szeretnének eltölteni a párjukkal, és nyitottak arra, hogy közösen találják meg azt az utat, ami a házasságot az izgalommal, örömmel, reménnyel és elégedettséggel teli tavaszban/nyárban tartja vagy afelé vezeti.
A csoportképet az alapítvány facebookon oldalán vagy a linkre kattintva tekintheti meg.