Hogyan jutottunk idáig?

Szerelembe esni izgalmas volt.  Az esküvő csodálatos volt, de az azt követő évek szörnyűek.  Egy nehéz nap után a házaspár azon tűnődött, hogyan jutottunk idáig?  Ez jó kérdés.  Az utat, amely egy házaspárt egy fájdalmas és nehéz házasság felé visz, könnyű felismerni, ha tudjuk, mit keresünk. 

Egy házaspár számára gyakran nehéz meglátni, hogyan vált a nyugodt, boldog házasságuk szorongással és stresszel teli kapcsolattá.  Valami megváltozik a kapcsolatukban és hirtelen az összetartozás érzése elmúlik.  A kapcsolat egyik résztvevője visszavonul, míg a másik szorongani kezd a köztük kialakult távolság miatt.  Az, hogy hogyan oldja meg a házaspár a problémát, az befolyásolja majd a házasság kimenetelét. 

A jó hír az, hogy mindig van remény.  Amikor úgy érezzük, elvesztünk, szükségünk van egy jó útmutatásra, hogy megtaláljuk újra a helyes utat.  Egy útmutatásra, amely megmutatja, hogy hogyan és miért jutott kezdetben boldog házasságunk ilyen nehéz helyzetbe.  Ez minden házaspár életében bekövetkezik.  Ha követjük ezt az utat, akkor helyre tudjuk hozni ki a házasságban fellépő problémákat. 

A házasságba elvárásokkal érkezünk, az elvárásaink csalódáshoz vezetnek, a megoldatlan csalódás pedig fájdalomhoz és haraghoz, amelyet neheztelés követ.  A sérelem keserűségbe torkollik és a keserűségből érzéketlenné alakul ki, amely váláshoz vezethet.  (P. Guerin, 1982)

Ábra:

Elvárások
    Csalódás
        Fájdalom és harag
            Sérelem
                Keserűség
                    Érzéketlenség
                        Válás

A házasság felé vezető út elvárásokkal indul.  Azért kötünk házasságot, mert valami jót és csodálatosat várunk tőle.  Szerelmet, támogatást és megértést remélünk.  Azt reméljük, hogy gyerekkorunk boldog emlékeit újra megélhetjük a házasságunkban.  Új pozitív élményeket várunk a házasságban, amelyek segítenek elfelejteni a régi, rossz emlékeket.  Minden embernek egyedi elvárásai vannak. 

Az emberek gyakran nagyon különböző elvárásokkal érkeznek a házasságba.  Egyikük érzelmi közelséget vár el, míg a másikuk távolságtartó.  Például a nő azt gondolja, hogy nem kell elmondania a házastársának, mire van szüksége.  Úgy gondolja, ha a másik igazán szereti őt, tudnia kell.  Közben a férfi úgy érzi, ha a felesége szeretne valamit, majd elmondja.

Ezek nagyon különböző elvárások.  Amikor összeházasodunk, általában nem gondolunk ezekre a dolgokra.  Azt hisszük, hogy mindig megért minket a másik.   

Az elvárások után mindig jön a csalódás is.  A csalódás természetes és minden kapcsolatunkban bekövetkezik.  Fiatal párok a házasságuk kezdetén nem szólnak semmit a másiknak arról, ha csalódás éri őket.  Nem szívesen mondanak nemet a házastársuknak és nem foglalkoznak a fájldalommal, ami éri őket. Ebben a szakaszban még hisznek abban, hogy megértik, elfogadják és szeretik őket.  Így inkább nem mondják el, mi bántja őket.  Aztán a fájdalom és a bánat is elmúlik és az élet megy tovább. 

Az újra és újra megismétlődő és megoldatlan csalódás viszont egy erősebb reakcióhoz, fájdalomhoz és dühhöz vezet.  Salamon azt írta, „A hosszú várakozás beteggé teszi a szívet.”  (A Példabeszédek Könyve 13,12)  Itt már egy kicsit fenyegetve érezzük magunkat.  Nem tapasztalunk megértést és szeretnénk felhívni a párunk figyelmét arra, hogy valami nincs rendben. 

A férj azt kezdi érezni, hogy nem tisztelik, míg a felesége, hogy nem szeretik.  A férj visszavonul, kevesebbet beszélget és több időt tölt távol az otthonától. A feleség kifogásolja, hogy férje nem beszél vele, túl sokat dolgozik és már semmi romantika nincs a kapcsolatukban. 

A fájdalom és a harag nehezteléshez vezet.  Ez egy nagyon jelentős pont a házasságban, mert a házastársak másképp kezdenek viselkedni.   A veszekedések végtelenné válnak és nincs rájuk megoldás.  Napokig nem szólnak egymáshoz.  Valamelyikük elmeséli a barátoknak vagy rokonoknak, hogy milyen rossz a kapcsolatuk vagy milyen magányosak a házasságukban.   

A sérelmek végül keserűséghez vezetnek.  A bizalom teljesen eltűnik a kapcsolatukból és mindketten azt hiszik, hogy a másik nem támogatja és csak bántani akarja őt.  Az alapvető kommunikáció is megszűnik közöttük.  Amikor valakit keserűség ér, egy rossz kapcsolat áldozatának érzi magát.  Egy ilyen ember gyakran mondja: „Hogyan tudtam összeházasodni egy ilyen szörnyű emberrel?” 

Az emberek belefáradnak a folytonos fájdalomba és érzéketlenné válnak.  Azt gondolják: „Nem engedem, hogy többé bántsanak!  Jól akarom magam érezni.  Ezt megérdemlem, alapvető emberi jogom.” 

Sértéseket vágnak egymás fejéhez és azt keresik, hogyan tudják egyre jobban elnyomni a fájdalmukat.  Ennek tipikus módjai: viszonyt kezdenek valakivel, alkoholba menekülnek, vagy elköltöznek otthonról.   

Az érzéketlenségtől már csak egy kis lépés a válás.  Egyikük ügyvédet fogad és néhány hónap múlva véget ér a házasságuk.  A barátoknak, a családnak, és a gyerekeknek okozott kár egy életre szól.  A válás nagyon fájdalmas és az azt követő hónapokban állandóan azt kérdezik maguktól:  Hogyan jutottunk idáig? 

Fontos hozzátenni, hogy mindig van remény, függetlenül attól, hogy a házaspár az idáig vezető út melyik szakaszán volt.  Ha ezen az úton találod magad, tudnod kell, hogy mi a teendő.  A legjobb kiindulási pont, hogy mindenekelőtt a keserűségnek és a sérelemnek kell megváltoznia.  Az, hogy a keserűség, hogyan múlik el egy ember életéből, az egy másik történet.  De azt fontos itt megemlíteni, hogy a keserűség mögött ott a szomorúság és a csalódás, hogy az elvárások sohasem teljesülnek. 

A házasság egy bonyolult és fontos feladat, egy nagyon lényeges fejlődési folyamat.  Amíg eddig csak magunkra figyeltünk, most a másik válik fontosabbá.  Figyelmünket magunkról most a házastársunkra irányítjuk. Mint férjnek, az a feladatom, hogy segítsek fejlődni a feleségemnek.  Segítek neki azzá válni, amivé Isten teremtette.  Ezzel én is fejlődöm, és egyre hasonlóbbá válok Jézushoz.  Egyetlen példát követünk, ez a példa Isten szeretete.  Az ő szeretete megment, gyógyít és megújít minket.  Isten szeretete mindig hűséges és soha nem feltételhez kötött.  Jézus a példaképünk, „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, életét adja váltságul sokakért.”  (Márk Evangéliuma 10,45)