Esküvőre készülünk, házasságra nem!

Biztosan többek számára túlzásnak tűnhet a címben leírt gondolat, de sebaj, vállalom! Egy 2009-es statisztika szerint ugyanis 54%-os válási statisztikával büszkélkedhetünk, amelynek biztosan nem csak a házasságkötés után felmerült gondok-bajok adnak alapot. Sokkal inkább hiszem azt, hogy ezek többsége eleve létezett, és a megfelelő időpontban a látens probléma valami által aktiválódott. Ha az első, nagyszerű napra lelkes izgatottsággal és aprólékos figyelemmel készülünk, jól tesszük. De az első után jön a többi nap, olykor olyanok, amelyből egy is sok, ami valóságos túlélő-tréning a résztvevők számára.

Néhány olyan gondolatatot szeretnék most összefoglalni, amely abban segít, hogy a házasságra tudatos készülődés történjen, amelyben megmarad a „rózsaszín”, elvakító romantika (mert ez is kell!), de a felelős igazsággal szembenézni, dönteni képes öntudat is.

Hozomány: van, vagy nincs…

Üres zsebbel házasodni: sokak szerint eleve magában hordja a kudarc lehetőségét. Van benne igazság, mégis szép számmal látni olyan párokat, akik szegénységükben váltak egy nagyon gazdag kapcsolat részeseivé. Most inkább arról a hozományról legyen szó, amely nem pénzben, tárgyakban fejeződik ki, hanem a szülői, családi mintákban. Az otthon látott példa alapjaiban képes meghatározni azt, ahogyan később bizonyos helyzetekben reagálunk, ahogyan a konfliktusokat kezeljük, de azt is, ahogyan a szeretetünket, szerelmünket kimutatjuk, ahogyan a társunkhoz közeledünk. Azért, hogy ezek ne maradjanak ösztönös (és sokszor váratlan) reakciók, szükséges rendszerezni, átgondolni, átbeszélgetni őket. Áldottnak mondhatók azok a fiatalok, akiknél rendelkezésre áll ez a hozomány. De szép számmal vannak olyanok is, akiknél ez valami miatt nem elérhető.

Jegyesoktatás, avagy a „kellemetlen harmadik”?

Több helyen áldott örökségként van jelen a közösség életében, máshol egyáltalán nem gyakorolják. Néhol kötelezővé teszik, máshol a párok döntenek afelől, hogy vállalják, vagy nem. Természetesen nem minden probléma megoldójaként látom én ezt a lehetőséget, mégis erősen pártolom, hiszen ha az előbb említett örökség részben vagy teljes egészében hiányzik, szükség van arra, hogy valahonnan a szükséges információt be lehessen szerezni. Az elkövetkezőkben saját lelkipásztori tapasztalataimat és más testvérektől ide kívánkozó megjegyzéseket szeretném összegezni, és bátorítást tenni arra nézve, hogy ez a fajta szolgálatunk áldott gyümölcsöket képes teremni! Nem feltétlenül szükséges, hogy egyfajta „nehezékként” szerepeljünk egy jegyespár életében: nagyon barátivá, testvérivé és gyakorlati értéket közvetítővé is válhatnak ezek a találkozások.

Az alkalmasság kérdése

Mert természetesen minden ezzel kezdődik! Az alkalmasság alatt most elsősorban nem a szakmai kompetenciák meglétét/hiányát értem, hanem valami egészen mást. Van egy régi mondás (sajnos nem kevés igazság van benne), hogy sok lelkipásztor igen csodálatos jelenség: vasárnap érthetetlen, hétköznap láthatatlan.
Az alkalmasság azzal kezdődik, hogy a pásztor része-e a rábízottak mindennapos életének! Pl. egyre több az olyan lelkipásztor, aki számítógép előtt éli az életének jelentős részét, készülés gyanánt… Információt - nem is keveset - persze ott is lehet szerezni, de tapasztalatot nem! Meggyőződésem, hogy semmi nem pótolja azt, amikor közösen élünk meg a testvérekkel felemelő családi eseményeket, vagy éppen ott vagyunk a nehéz pillanataikban is. Ha a család megszokja ezt a személyességet, természetesen alakulhat ki az a bizalom, hogy a gyermekeik, unokáik is bevonnak bennünket az életükbe.
Ehhez a gondolathoz kívánkozik még egy másik is: az átláthatóságunk. Persze nem könnyű úgy „szent embernek” lenni a gyülekezetünk előtt, hogy közben csak úgy egyszerűen emberek is vagyunk: olykor gyengék, megfáradtak, kérdésekkel bajlódók, személyes problémákkal terheltek. A kényszeredetten lezárt életterületeink idővel falakká épülnek - és hogyan várjunk bizalmat, nyíltságot, ha mi sem tudtuk azt adott esetben gyakorolni...
Krisztus Jézusról azt olvassuk, hogy egészen közel jött hozzánk, sőt: közöttünk élt. Testközelből ismerte meg kísértéseinket, gyengeségünket, testünk korlátait, lelkünk erőtlenségét; de azt is, amikor a lélek készségét a test erőtlensége töri meg. Ezért írhatja róla a Zsidókhoz írt levél szerzője:" Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt." (Zsidókhoz írt levél 4,15).
Ha ő főpapként mégis inkább nyája között és érte élő Jó Pásztorként értelmezte küldetését, nekünk sem válik kárunkra ezt megtanulni, sőt gyakorolni is!